Épületek alaprajzi megoldásai, 1921

„… a mi közönségünk az épületeket kizárólag, mint célszerűségi eszközt, mint használati tárgyat tekinti, úgy, mint egy olyan cikket, amely az élet fenntartásához szükséges, és nem kíván abban architektonikus szépségeket is látni.” – írta dr. Kotsis Iván a 20-as évek elején, amikor két tervgyűjteményben is publikálta addigi munkáit.

„Ifjú asszisztensünk: Kotsis Iván
Renaissanceból igen sokat kiván.
De mi úgy megszerettük e télen
Tripoliszba küldtük közköltségen.”

Már egyetemi oktatói működésének első évében így foglalták versbe hallgatói a Megfagyott Muzsikusban Kotsist, aki közvetlenül a diplomájának megszerzése után, 1911 szeptemberében került a meggyengült egészségi állapotú Hauszmann Alajost helyettesítő Hültl Dezső mellé tanársegédnek az újkori építészeti tanszékre.

Ahogy a vers írója is utal rá, 1912 januárjában Kotsis ösztöndíjjal hosszabb külföldi tanulmányútra indult először Olaszországba, majd Németországba és Ausztriába. 1912 szeptemberében tért vissza a Műegyetemre, ahol hamarosan adjunktussá nevezték ki.

Tervezőként már pályakezdő éveiben is nagyon termékeny pályafutást mondhatott magáénak. Egyrészt a tanárai munkáiban segédkezett, másrészt önállóan is elkezdett dolgozni, aminek az első lépése a tervpályázatokon való részvétel volt. 1912-14 között nyolc pályázaton indult, három esetben díjazták is a pályaművét.

1914-ben kapta első önálló megbízását a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumtól három elemi iskolára és egy tanítói lakásra. A műszaki osztály vezetőinek, Kertész K. Róbertnek és Sváb Gyulának köszönhetően a minisztérium szakított a korábbi rendszerrel, amely – ahogy azt Kotsis az önéletrajzában leírja – „központi sablonok alapján mindenütt egyformán építette meg a falusi elemi iskolákat, méghozzá unpraktikus, akadémikus elrendezésben, sivár és uniformizált alakban, és ehelyett minden egyes iskolához magánépítészekkel külön tervet készíttetett a helyszíni adottságok gondos kitanulmányozásával és a környezetbe való beilleszkedéssel. (…) A helybeli anyagok messzemenő felhasználásával volt nyerskőhomlokzat, vakolt, volt rönkfából összerótt, cserép-, fazsindely- és nádfedés. Mindez nagy fellélegzést jelentett az addig vallott pallér-renaissance homlokzatok után.”

Az első világháború kizökkentette az életet a normális kerékvágásból. „Az építkezések leállottak, és az építészek zöme és a hallgatóság hadbavonult. (…) Katonai szolgálatra alkalmatlan voltam, de még ha be is váltam volna, a Műegyetemről automatikusan felmentettek, ennek dacára 1914 decemberében önként jelentkeztem hadi mérnöki szolgálatra.” – írja Kotsis a visszaemlékezéseiben.

A háború lezárulta, a helyzet konszolidálódása után, 1921-ben adta közre az Épületek alaprajzi megoldásai című tervgyűjteményét, amely – amint azt az előszóban írja – tulajdonképpen egy korábbi, litográfiával sokszorosított mű második, átdolgozott kiadása volt. Az alaprajzok egy részét saját tervezői munkáiból vette át, másik részét pedig a vezetésével készült műegyetemi hallgatói tervekből. A kötet lakóépületek és középületek (kultúrpalota, könyvtár, városháza, szálloda, múzeum, hangversenyterem, bank, iskolák és templomok) alaprajzait és rövid szöveges leírását tartalmazza, az épületek helyszínének közlése nélkül.

Egy évvel később jelent meg Tervezetek címmel egy másik tervgyűjteménye, amelyben tervezői pályafutása első évtizedének termését összegzi, ebben az esetben nemcsak alaprajzokat, hanem metszeteket, homlokzatokat és távlati képeket is bemutatva. Ezen mű alapján néhány esetben az Épületek alaprajzi megoldásai című könyv egy-egy alaprajza mögött álló konkrét épület is beazonosítható, így például jól látszik, hogy a két tantermes elemi iskolák egyike a fugyivásárhelyi állami elemi iskola alaprajzának átvétele, a római katolikus plébániatemplom alaprajzai az aradi plébániatemplom díjazott pályatervéből, a központos elrendezésű, karzatos emléktemplom néven szereplő alaprajzok pedig a Ferenc József jubileumi templom pályatervéből származnak.

A Tervezetek című kiadvány ezeken kívül még – többek között – tartalmazza Kotsis másik két, minisztériumi megbízásra készült elemi iskoláját, a mezőtúri városháza pályatervét, a Székesfehérvárra tervezett Ybl emléktábla I. díjas pályaművét, a Műegyetem „építési szakosztályának” önálló épületére készített terveket, a miskolci temető rendezésének díjazott pályatervét, a Magyar Jogász Sportegylet margitszigeti klubházának terveit, kislakásos házak típusterveit, a margitszigeti tejcsarnok terveit és a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. tatabányai kaszinójának első díjas pályaművét.

Mindkét kiadványt – valamint Kotsis több reneszánsszal foglalkozó és egyéb művét is – Németh József Technikai Könyvkiadóvállalata adta ki az I. Fehérvári út 15. alatt, ami a mai XI. Bartók Béla utat jelenti. A kiadó az építészeti szakkönyvek mellett minden műszaki szakterülettel foglalkozott, tudományos szinten és a Technikai Zsebkönyvtár köteteiben egyaránt.

Általában nosztalgiával tekintünk a régmúlt korokra, sokszor egy olyan aranykort látunk bennük, amelyben még harmónia uralkodott és a mai problémák nem léteztek. Azonban a valóság gyakran mást mutat. Ahogy az Kotsisnak egy 1920-ban megjelent írásából kiderül, a laikus nagyközönség körében az építészeti kultúra akkoriban sem volt sokkal jobb színvonalon.

„… a mi közönségünk az épületeket, főleg a lakóházat kizárólag, mint célszerűségi eszközt, mint használati tárgyat tekinti, úgy, mint egy olyan cikket, amely az élet fenntartásához szükséges, és nem kíván abban architektonikus szépségeket is látni. Még egy családi háznál, amely szabadon áll egy kertben, inkább szóba jöhet ilyes valami, bár a legtöbb esetben a személyes hiúság lép, mint mozgató motívum előtérbe és nem mindig az ügy előnyére, mert sokszor éppen ez a tényező létesíti a feltűnést keltő, kirívó, az utcaképből kellemetlenül előre tolakodó ízléstelenségeket.” – fejti ki.

„Nincsenek nálunk kivételesebb helyzetben a középületek sem. Az azoknál általánosságban megszokott több-kevesebb monumentális külső sablonon kívül a közönség nem kíván tőlük sem különleges architektonikus szépségeket. (…) Az emberek a mindennapi élet zajában napi munkájuk után járva elrohannak mellettük, megszokják az építészeti szépségeket, éppúgy, mint azok ellenkezőjét, az ízléstelenségeket is. És még nem hallottam, hogy az emberek megütköztek volna azon, hogy egy homlokzaton a párkányok csúnyák, hogy az ablaknyílások elosztásában nincs ritmus, sőt durva architektonikus hibákon sem botránkoznak meg. Kivéve a szakembereket, de a homlokzataikkal ők is csak addig törődnek, amíg azok építés alatt állnak, ha egyszer elkészült és lefotografálhatták folyóiratuk részére, úgy leveszik arról kezüket (…).”

Kotsis mindezért nemcsak a nagyközönséget okolja, hanem az építész társadalom felelősségét is megállapítja: „Igaz, hogy itt a közönség is hibás, (…) de a mulasztás túlnyomó része mégis csak minket, építészeket terhel, mert elhanyagoltuk a közönségünknek ezen a téren való nevelését. (…) A nagyközönségnek az architektonikus szépségek iránt való fogékonnyá tétele a fiatal építésznemzedéknek a feladata.”

Mindezek fényében valószínű, hogy tervgyűjteményeinek közreadásában a személyes ambíció, tervezői munkásságának dokumentálása mellett az építészeti kultúra fejlesztésének szándéka is belejátszott. Kotsis az említett írásában javaslatokat is megfogalmaz:

„Majd minden városban van szépirodalmi vagy kulturális egylet, avagy jótékony egyesület, amelyek ismeretterjesztő előadásokat szoktak rendezni. Tessék ezeken bemutatni és ismertetni a városnak építészetileg értékes épületeit. Írjanak azokról helybeli lapokba, esetleg históriai emlékekkel kapcsolatosan, belevonva őket egy azokat megillető romantikus keretbe. (…)
Ha van ott olyan középfokú iskola, amely rajztanítással kapcsolatos, úgy tessék a rajztanárral érintkezésbe lépni, hogy a fiúk a természet utáni rajzaik tárgyainak sorába vegyék fel helybeli építészeti emlékeiket; tessék ebből a célból a rajztanárnak felajánlani szolgálataikat, közreműködésüket. Ezekből a rajzokból azután rendezzenek a tanév végén rajzkiállítást – ilyeneket úgyis szoktak – hogy a közönség is lássa eme munkáikat. (…) És ezer más módon hassanak oda, hogy ez a szép kultúrmunka előbbre vitessék.”

Bár sok értékes kezdeményezés van napjainkban e téren, lehet, hogy érdemes lenne megfontolnunk Kotsis tanácsait is?

Források:
Szontagh Pál: Tudós tanár - tanár tudós: Dr. Kotsis Iván építészprofesszor
Kotsis Iván: Magyarország építőművészettörténeti emlékeinek tervszerű feltárása, Építő Ipar - Építő Művészet, 1920, 13-17. számok. In: Kotsis Iván – írások, házak, tanítványok, BME Lakóépülettervezési Tanszék, 2009
Kotsis Iván: Életrajzom, In: Kotsis Iván – írások, házak, tanítványok, BME Lakóépülettervezési Tanszék, 2009
Kotsis Iván: Tervezetek, Németh József Technikai Könyvkereskedése, 1922
Kotsis Iván: Épületek alaprajzi megoldásai, Németh József Technikai Könyvkereskedése, 1921; a Lechner Tudásközpont reprint kiadása, 2015

Képek forrása:
Kotsis Iván: Tervezetek, Németh József Technikai Könyvkereskedése, 1922 (Lechner Tudásközpont szakkönyvtára)
Kotsis Iván: Épületek alaprajzi megoldásai, Németh József Technikai Könyvkereskedése, 1921 – a Lechner Tudásközpont reprint kiadása, 2015